Rólam

Stelczer Ivett

Kezdetek

Akik születésem óta ismernek, azt mondják, hogy sítalppal a lábamon születtem és a sport, a mozgás és a természet szeretetét az anyatejjel szívtam magamba. 

A sport eddigi életem minden szakaszában végig kísért és alakított azzá, aki vagyok.  Szüleim élsportolók voltak és igaz le szerettek volna erről a csodálatos, de nagyon rögös útról beszélni, amikor döntöttem, teljes mellbedobással mellettem, mögöttem voltak minden másodpercben. 

A biatlonnak és sífutásnak köszönhetően jutottam el 16 évesen Ausztriában Ramsauba és lettem szerelmes a csodálatos faluba. El is döntöttem, én itt szeretnék élni és családot alapítani. 

Természetesen ekkor még Magyarországon éltem, és mindig magyar színekben álltam rajthoz Világkupákon, Világ Bajnokságokon és 2002-ben Salt Lake Cityben is a téli Olimpián. 

Professzionalitás

Jó néhányszor volt alkalmam az akkori német női válogatottal együtt edzeni, készülni és nagyon megragadott az a profizmus és sokoldalú felkészülés, ahogy ők edzettek.

Magyarország soha nem tartozott a sínemzetek közé, így természetesen nagyon nagy volt a kontraszt. Ekkor már tudtam, hogy a sikernek a receptje nem csak a kemény, izzadsággal dúsított munka, hanem a jól összeállított, több alkotórészből álló egység.

Edzői élet

Biatlon edzőként is mindig arra törekedtem, hogy sokoldalú edzéseket állítsak össze.

Amikor lehetőségem nyílt arra, hogy óvodában és alsó tagozatban tartsak testnevelés órát, akkor tapasztaltam meg igazán, mekkora szüksége van a gyerekeknek a koordinációs, észlelési, kognitív képességek fejlesztésére.

Család

A biatlon volt az életem, és mindenem, amíg egy betegség ketté nem törte a sportkarrieremet. Ezzel egyidejűleg ismertem meg a férjemet Ramsauban és lett a gyerekkori álmomból valóság.

Gyönyörű Ennstalban élünk egy síparadicsomban két fiunkkal együtt, akik inkább a színpadot hódítják meg a dobogó helyett.

Hobbi

Privátban sokat vagyunk a sífutó és lesiklópályákon. Ha éppen nincs hó, akkor pedig szívesen kerékpározunk vagy vagyunk a hegyekben.

De be kell valljam, hogy szeretek a napos kertünkben lustálkodni vagy a veteményesben tevékenykedni, vagy a tyúkjainkat elnézegetni, ahogyan kapirgálnak a kertben.

Változás

Az utóbbi időben a saját bőrömön is megtapasztaltam és nagyon sok felnőttön és gyereken láttam, hogy a friss levegő, a sport, vagy épp a zene nem elég ahhoz, hogy a stresszt és feszültséget oldani tudják, ami a mindennapokban egyre több lesz körülöttünk.

Nehezen tudjuk kikapcsolni az agyunkat, folyamatosan pörgünk valamin…

Vízió

Koncentráció, észlelés, stresszcsökkentés – ezek nagyon fontos alkotóelemei a kiegyensúlyozott mindennapoknak.

Ami elmaradhatatlan kelléke annak, hogy az élet minden területén jól teljesítsünk, és a legjobbat hozzuk ki magunkból.

Ez gyerekként, fiatalként, felnőttként, örök fiatalként is nagyon fontos és a Life Kinetik® segít abban, mint egy titkos fűszer a főzésnél, hogy igazán jól teljesítsünk mindenhol és jól is érezzük magunkat a bőrünkben. 

Bízom benne, nem csak a sípályán, vagy az erdőben találkozunk egyszer, hanem valamelyik Life Kinetik® órámon is!

Nagy szeretettel várlak!
Ivett

Life Kinetik® Képzéseim

Galéria

Olimpia

Biatlon

Kikapcsolódás

Család

Hobbi

Life Kinetik®